Publikus, hogy mi a neved, vagy maradjon Druida Borealis?

A nevem Tárcza Zoltán, de szeretném a Druida Borealis nevet használni.

Mióta zenélsz?

A rövid a válasz: mióta az eszemet tudom. Bővebben kifejtve: egy pedagógus családba születtem. Édesapám a fociedzőség mellett bárzongorista is volt. Édesanyám tanítónőként rendelkezett zenei előképzettséggel. Ennek köszönhetően fontosnak tartották, hogy az iskolás éveim elején hangszeres képzésben részesüljek, így zongorázni tanultam, ami mellett zeneelméletet is tanultam…

Mióta foglalkozol zeneszerzéssel?

Az általános iskola 6. osztályában eljött egy olyan időszak – mivel nem részesültem vallásos nevelésben –, hogy az élet nagy kérdéseire nem találtam racionális válaszokat. Így az ég felé fordítottam a figyelmemet, és régi korok vallási iratai, valamint eltitkolt és azóta el is feledett könyvek sorai között próbáltam megtalálni az utamat. Éjszakákat töltöttem a csillagos ég alatt. A csillagok vibrálása a felhők mozgása, a Hold lassú ám szemmel is élvezhető égi útja, mind-mind egy adott ritmusban történik. Ez a ritmus nagyon megfogott. Elmondhatatlanul kellemes órák teltek el így, zenét hallgatva és az eget figyelve. Aztán megszólaltak bennem különböző dallamok, melyet ennek az egyetemes rezgésnek a lecsapódásaként éltem meg. Hívhatjuk ezt a rezgést Musica Universalisnak is. Ezek a rezgések villámként végigszaladtak bennem, majd amikor elárasztottak, akkor kiteljesedett az a felismerés, ami után kutattam.

Egy kölcsönkapott szintetizátoron életre keltettem ezeket a dallamokat. De ez nem volt elég. Nem úgy szólt a zene, ahogy én ezt igazából megéltem ott az ég alatt. Ezért a szüleim segítségével tovább képeztem a zenei tudásomat egy hegedűművész segítségével, aki magánórákat adott nekem. Ekkor voltam 7-es. Ekkor végre sikerült megtöltenem a dallamokat érzésekkel. Akkor éreztem, hogy ezt akarom csinálni. Ekkor már napi rendszerességgel írtam a különböző dallamokat, továbbra is billentyűs hangszeren.

Ezután a középiskolában megismerkedtem a gitárral, és a multi-instrumentalista zenész és zeneszerző, Mike Oldfield muzsikájával. Elvarázsolt az a változatosság, amit ő a hangszerek sokaságán életre keltett. Így az lett a célom, hogy én is minél több hangszeren tudjam kifejezni magam. Arra nem volt időm, hogy ezeket a hangszereket professzionális szinten tudjam megszólaltatni, de megismerkedtem a különböző hangszercsoportok képességeivel, hangterjedelmükkel. Ez idő tájt tudatosan is képeztem magam, beszereztem több mint harminc hangszert, és ezen elszánt zenei önfejlesztés eredményeképpen beválogattak egy reneszánsz kórus tenor szólamába.

Zenéltél már csapatban is?

A fentiek következményeként megismerkedtem több zenei irányzattal, így a rock zenével is. Ezen belül a hard rock zenével. Gitárkísérettel rock számokat kezdtem írni, és felfigyelt erre egy amatőr rock zenekar szólógitárosa, majd megállapodtunk abban, hogy írok nekik kétalbumnyi zenét, cserébe bekerültem a zenekarba billentyűsként. Sajnos a zenekar hamarabb feloszlott, minthogy én koncertterembe jutottam volna.

Utána egy nagyon kedves barátom számítógépén elkezdtünk az akkori kornak megfelelő zenei stílusban – drum&bass, hip-hop, techno – különböző zenei gegeket készíteni. Ekkor fedeztem fel a szintetizátorok hihetetlen kreatív és változatos világát. Többek között a Tangerine Dream, Vangelis és Jean Michel Jarre muzsikáját. Ez az időszak nagyon intenzív volt, ekkor kerültem be a nagyvárosba (Szolnok). Kinyílt a zenei világ, megismerkedhettem az ír-kelta kultúrkörrel, kialakult bennem ennek a szeretete. Ennek a világnak pedig a rockzenében az egyik legjelentősebb képviselője Mike Oldfield volt, ilyen szempontból a kör bezárult. Kialakult egy olyan kép, hogy az érzéseimet a legjobban a telt hangzású – úgynevezett hangszer orgiákban – az egyszerű és jól érthető harmóniákon keresztül tudom kifejezni.

Mi a története a Druida Borealisnak?

Én mindig imádtam a természetet. Csodálom az erejét, letaglóz a végtelensége és mindig mellbe vág az a gondolat, hogy ennek én is a része vagyok. Ez a fajta egyesülés a természet részeként való létezés, annak megélése és ismerete. A kelták törzsi életében ez a druidák osztályrésze volt. Ők a végtelen tudás birtokosai voltak, a természet papjai, emellett pedig a törzsek vezetői, bölcsei. Én azt gondolom, hogy az emberi létezésnek a célja a folyamatos fejlődés és az ehhez vezető út a druidák útja. Ezért lettem Druida.

A főiskolán megismerkedtem egy történész professzorral, aki a vikingek történetét kutatta és amikor egy borgőzös éjszaka, egy erkélyen beszélgettünk, akkor elárulta, hogy én egy tipikus északi ember vagyok. Északi ember, normann, viking. Mármint antropológiai értelemben: széles váll, kék szem, szőkésbarna haj. Persze az idő vasfoga engem sem kímélt, mostanában inkább egy német csaposra hasonlítok. Tehát én egy északi druida vagyok, Druida Borealis. Jó, nem?

Kiknek írtál-írsz zenét? Mesélj! Tudom, hogy rengeteg élményed van ezzel kapcsolatban is! Ne felejts ki semmit!

Tekintettel arra, hogy most csak egy interjú készül, és nem egy könyv, vagy lexikon, így sajnos néhány dolgot biztosan ki fogok hagyni. Nálam a kis eredményeknek, zenéknek is története van, amikről rengeteget tudnék mesélni, hogyan született, mit éreztem, most mit gondolok róla… stb. Sokfelé kacsingattam már a zenei irányokat tekintve, de eleddig a leginkább, a háttérben szóló, főleg audio-vizuális, érzelmekre épülő alkotásokban nyert teret a zeném. Pár referencia, a teljesség igénye nélkül, de mindenképpen egy tág spektrumban mozogva: Reklámzenék - Everlast energiaital reklámzene itt! Eskimo kids Tv reklám itt!

Beverem a fejem (könyv cd melléklettel és letölthető albummal) – Ez a projekt nagyon izgalmas dolog volt, alapvetően volt egy benyomásom azokról az országokról, melyeket hangban meg kellett jelenítenem, de ahogy Demeter Hunor szemén keresztül megéltem őket, egy elegyet próbáltam létrehozni, melyben keveredtek az egyes országok történelme, tradíciói és a saját elképzelésem az ottani életről és a könyvben leírt történések benyomásai. Napokat töltöttem el azzal, hogy megismerjem ezeket a magyar ember számára teljesen idegen világnézettel, hiedelemvilággal, népzenével és hangszerekkel rendelkező világokat, és utána ezt a kialakult masszát belehelyeztemDruida Borealis zenei világába. Az egésznek egy szomorú, ámde reménnyel teli hangulatot kölcsönzött Peti megpróbáltatásokkal teli élete.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található Szengáli-Kőlik nevű barlangot bemutató rövidfilm háttérzenéjét is én komponáltam (az Oldal alján található Esztergály Ákosrövidfilmje a barlangról (2010) itt… Ehhez a filmhez külön nem kellett zenét írni, hanem az On Way To Sirrah két trackjét használta fel Esztergály Ákos, a Mirach-ot és aHomesick című számot. Miután megbeszéltük, hogy az ő képzeletvilágának megfelelő két számot talált az albumon izgalommal vártam, hogy milyen lesz egy űrben játszódó történet két fejezetét a föld mélyében megbúvó barlangok rejtette csodák aláfestő zenéjeként viszonthallani… Nagyon elégedett voltam az eredménnyel.

Hortobágyi Nemzeti Park bemutató film zenéje (Esztergály Ákos rövidfilmje (2011) itt! Következő közös munkánkEsztergály Ákossal, a Rettentő ég alatt c. rövidfilm aHortobágyi Nemzeti Parkról. Ez már egy olyan feladat volt, amikor konkrét elvárások merültek fel a zenével szemben. Gyakorlatilag egy forgatókönyvhöz kellett írni a zenét. Fontos volt, hogy a kameramozgást és a képi világot egy plusz érzelem világgal, emocionálisan töltse meg a zene. Nagyon fontosnak tartottam már az elején is, mielőtt a hangjegy szekvenciákat létrehozom, hogy mit is jelent nekem a Hortobágy, és hogy ez egybe cseng-e azzal, amit az forgatás során Ákos érzett. És nagy szerencsémre ebben a kérdésben egyetértettünk. Sokaknak a Hortobágy az, amit a külföldieknek mutatni akar a magyar. Csikós, kilenclyukú híd, szürke marha és délibáb, Gulasch és hortobágyi palacsinta. Nekem nem ez a Hortobágy. A Hortobágy az egyetlen vidék Magyarországon, ahol a horizont nyeli el a napot, és amikor az erre dúló kelta törzsek druidái félve néztek körbe, attól tartván, hogy leszakad az ég, mert nem tartja semmi. Azt is kevesen tudják, hogy a Hortobágyon eltévedhet úgy az ember, hogy éhen és szomjan halhat. Vagy, hogy ez a vidéke egy-egy hevesebb esőzés során úgy felázott, hogy a mocsarak nem egy embert öltek meg és hogy az állatoknak ladikon kell hordani a takarmányt. Szóval a Hortobágy fölött igenis rettentő az ég és úgy érzem, hogy ebből a vadregényes tájból sikerült egy darabot megmutatni.

A Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület weboldalának zenéje (itt)! AKarcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület, röviden KIMTEmegismerésével egy régi álmom teljesült. Én megéltem azt, hogy mennyire nehéz egy-egy nagyon jól sikerült dallam megírása közbeni álmodozásból felébredni, tudni azt, hogy ezt a „remekművet” milyen nehéz eljuttatni más emberekhez. Ez egy fajta börtön az önmagát kifejezni akaró művész embernek és egyben nagyon sok kudarcot rejtő és fájdalmas küzdelem is. Hogyha egyes művészeti ágak amatőr képviselői sokan vannak, és egy kicsit áldoznak arra, miben hisznek, akkor a közösség ereje megteremtheti a lehetőséget a kitörésre. Már régóta terveztem azt, hogy létrehozok egy ilyen egyesületet, amikor a terveim megvalósulását láttam a KIMTE munkásságában. Szerencsére tárt karokkal fogadtak és sikerült bekapcsolódnom egy jól szervezett, nagy és racionális tervekkel bíró közösségbe. Az külön öröm, hogy az egyesület elnökhelyetteseként munkámmal is aktívan segíthetem a tehetséges amatőr művészek kiemelkedését. Büszkén mondhatom, hogy ma már a KIMTE zeneszerzője és zenei szerkesztője vagyok.

A Barni maci weboldalának zenéje (itt)! Telegdi Ágnes írónő nagysikerű mesehőse,Barnabás a kis komisz mackó. Ehhez a weboldalhoz készített aláfestő zene különösen fontos számomra, ugyanis már régen tervezem egy gyerekeknek szóló album elkészítését. Amikor megírtam ezt a zenét törekedtem arra, hogy a dallamok eljussanak a gyermek lelkéhez. Izgalmas volt meghallgattatni a kislányommal, Borókával, figyelni a reakcióit, majd boldogan nyugtázni – mikor mosolyogva elkezdte ritmusra mozgatni a fejét – hogy sikerült létrehozni olyat, ami tetszik neki. Ez ahhoz hasonlatos érzés volt, mint amikor 9 hónapnyi készülődés után, a születését követő pillanatban belepillantottam a szemébe, de úgy, hogy a szememben láthassa azt a nagy és gyönyörű világot, ahova pár pillanattal azelőtt megérkezett. Néhány évvel később pedig úgy éreztem, hogy ebből a világból a hangok segítségével sikerült egy újabb darabot átadni.

Gyönyörűen tudsz fogalmazni! Az alábbi gondolatokat olvastam a portálodon: “Nem szoktam trance zenéket írni. Főleg nem szoktam 140 bpm-es tempójú zenéket írni. Tegnap azonban láttam egy dokumentumfilmet a Spektrumon. Nagyon érdekesnek találtam és elkezdtem felvenni. Közben persze nyomkodtam a midibillentyűzetet. Sokszor szoktam így zenélgetni. A film arról szólt, hogy mi történne a Földdel, ha egy 500 km átmérőjű égitest ütközne (kb, mint Magyarország) vele. Hatalmas tűztenger indulna útjára, felégetve mindent. Elborítaná a szárazföldeket és felforralná az óceánokat. A víz elpárologna, nem maradna más csak a só. Majd megolvadna a földfelszín, és ezzel letörölne minden életet, ami addigi formájában körülöttünk létezett. Illetve érdekes módon van az életnek olyan formája, amely mindezt túléné, és útjára indulna, hogy újra virágzó, kék bolygóvá váljon a Föld. Ha Isten arra gondolna mostanában, hogy kéne valamit tennie a tőle egyre inkább elforduló, istentelenné váló emberiséggel, akkor talán ezt fogja művelni velünk. és ha ezt egy számítógéppel szándékszik majd levezényelni, akkor a parancs az lesz, hogy Format Earth…”

El sem hiszed, mennyire kíváncsi vagyok rá, miért gondolod, hogy az emberiség Istentelen? Miben hiszel?

Ahogy említettem már, hiszek a természet végtelen erejében. Abban is hiszek, hogy a testünket alkotó atomok, a hidrogénből, fúziós folyamatok láncaként, a csillagokban zajló anyag-transzformációk eredményei. Tehát az ember csillagporból van. Van bennünk annyi vas, amiből kijönne egy vasszög. A vas pedig az öregedő csillagok magjában alakul ki. a jelenlegi tudomány szerint 16 Mrd éves univerzum egy legfiatalabb tagjaként a 4,6 Mrd éves földgolyón élünk. Ez egyszerűen elképzelhetetlen. Robbanó napok, szétsugárzott anyagából megszületett a Föld és a Föld vizeiben kialakult az élet. Annál, hogy a DNS nevű szupermolekula, aminél bonyolultabbat nem találtak még a tudósok, véletlenül kialakuljon ebben az őslevesben, ezerszer valószínűbb, hogy egy szeméttelep fölött áthaladó hurrikán felépít egy hibátlan, működőképes Boeing-747-es repülőgépet. Én nem hiszek ebben a véletlenszerűségben. Abban viszont hiszek, hogy ahol az életteret nyerhet, ott teret is fog nyerni. Egy meghatározott, precíz terv szerint, és ez viszonylag jól prognosztizálható is. És minden terv mögött áll valaki, aki a tervet létrehozta. Ezt a tervezőt sok helyen sok névvel illetik, én Istennek hívom. Elég fölnéznem az égre – Newton-t idézve – hogy tudjam, létezik a Teremtő. Nem akarok politizálni, nagy gazdasági elemzésekbe belemenni, de az emberiség jelenleg számomra úgy néz ki, mint egy hangyaboly. Ezt a gondolatot ültettem át az OWTS album második trackjébe. Én nagyon gyakran megállok ebben a világban, újra és újra felismerem benne magamat, és az egésznek az értelmét. Az E=m*c2 képletben az E a mindent átható teremtő erő, teremtő energia, ami anyagot, ugyanúgy képes létrehozni, mint akaratot, és akár le is küzdi azt, az maga a Szeretet. És azt veszem észre, hogy az anyagi javak oly mértékben a létezés feltételévé váltak, hogy az emberek észre sem veszik, hogy a lélek belefullad az anyagi eredetű gondjai tengerébe. És ahol halálra ítélt rab a lélek, ott az Isten a börtön rácsain túl van. Úgy gondolom, hogy sokkal boldogabb lehetne az emberiség, sokkal boldogabbak lehetnének a közösségek, ma már mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megtalálja a saját Istenét, csak ehhez nagyon sok E betűre van szükség. Számos hibám mellett, a legnagyobb erényemnek azt tartom, hogy nagyon tudok szeretni.

Megjelent egy lemezed On Way To Sirrah címmel. Ez hol, hogyan, milyen körülmények között készült? Milyen visszajelzések érkeztek rá?

Az On Way To Sirrah-ot 2001-ben kezdtem el írni, arra törekedtem mikor kitaláltam a koncepciót, hogy arra a vázra illeszkedő zenei történetet fogalmazzak meg, amit az akkori világképem és gondolatvilágom, mondhatom úgy is, hogy a hitem, alakított ki bennem. A csillagok közé való eljutás, utazás vágya igazából 6 és 9 éves korom között alakult ki. Ugyanis én féltem a végtelentől. Éjszakánként arra ébredtem fel, hogy számolok végtelenig. És a világűr végtelen. Az album koncepciója egy földről induló utazás az Androméda csillagkép csillagaihoz. A főszereplő egy űrhajós, aki egy téli napon először rácsodálkozik a Föld szépségeire. Majd miközben az csillagvárosba utazik, megfigyeli az emberiséget, a jelenlegi társadalom hangyaszerű életét. Az indulás előtti éjszakán elönti a búcsúzás hangulata, amikor is azt érzi, hogy bármennyire is vágyik a csillagok közé, nem annyira egyszerű elhagynia az otthonát. A kilövés után fényszennyezés-mentes égboltban gyönyörködik. Elhalad a Jupiter mellett, ki a Naprendszerből a Sirrah felé. Megcsodálja az Androméda csillagkép két gyönyörű csillagát a Mirach-ot és az Alamak-ot. Aztán pedig az intersztelláris térben, hirtelen erőt vesz rajta a honvágy, és hazaindul. Ezt a történetet Hematith barátom fogta össze egy történetbe, ami a CD borító belívén is szerepel. Zeneileg mindezt úgy próbáltam megfogalmazni, hogy több tempós szám is szerepel az albumon, ugyanis a gondolat sebességével, a fénynél gyorsabban halad az űrhajó.

A munka igazából elég gyorsan zajlott. Beleképzeltem magamat ebbe a helyzetbe és a gondolatok pillanatok alatt átfordultak dallamokká. Ez idő tájt csak álmodoztam arról, hogy ez a rétegzenének nevezett szintetizátoros zene elnyerheti a tetszését más embereknek is. Ahogy az lenni szokott, a közvetlen környezetemből pozitív visszajelzések érkezetek, de akkoriban még eszembe sem jutott az, hogy megjelentessem. Utána az interneten, ahol a közös érdeklődés kör összehozza az embereket sok pozitív véleményt kaptam, amik között persze voltak túlzóak is, de ezek arra késztettek, hogy elővegyem ezt az albumot, áthangszereljem és közkinccsé tegyem. Érdekes volt látni, hogy korosztálytól függetlenül sok embernek sikerült átadnom a gondolataimból, érzéseimből valamit. Időközben egy régi vágyam vált valóra és kapcsolatba kerültem a Planetáriummal. Ott újra szembesültem azzal, hogy mennyire fontos, és milyen sokat is jelent nekem az, hogy a gyerekeknek megmutassam ennek a világnak a szépségeit. Ennek eredménye az lett, hogy kérésemre Krysta Hans írónő írt egy mesét, ahol a történet főszereplője Rahu a kis robot. Az ő kalandja gyakorlatilag illeszkedik a Hematit által megfogalmazott történetbe, de gyerekeknek szól és az ő számukra is érthető módon mutatja be azokat az olyan érzéseket, mint az utazás izgalma, a honvágy, a remény vagy éppen a szomorúság. Szerencsémre megismerkedtem Boldog Vincével, aki egy nagyon tehetséges képzőművész, és nagyon örültem neki, hogy elképzelte és lerajzolta Rahu-t.

Hallottam egy gyönyörű szerzeményed. Pici Enya, pici Oldfield, de mégis egyedi zene. A címe: The Hill. Miért nem került rá a lemezre?

Tele vagyok tervekkel. Amikor a The Hill-t írtam, a fejemben volt egy ötlet, amit nem adtam fel azóta sem. Az volt az elképzelésem, hogy milyen jó lenne összehozni a különböző művészeti ágak tehetségeit, egy nagy közös project szárnyai alatt. Az alap egyszerű, van egy domb, a dombon pedig áll egy fa. Ennek a dombnak és ennek a fának az emlékeiről különböző művészeti alkotások születhetnek. A fa árnyékában szerelem szövődik, házasság köttetik, a domb mélyén nagy csaták, nagy hősei nyugodnak. Ezeket a történeteket pedig elmesélik a szerzők novellákban, versekben, dalokban, zenékben, megjelenítik rajzokon, festményeken, esetleg szobrokban. Elkezdtem embereket toborozni, gyakorlatilag egy egyesületet akartam létrehozni, és azt gondolom, hogy a kapcsolatom a KIMTE-vel erre majd lehetőséget is fog biztosítani, mert akkor ez a törekvésem zsákutcába futott. Egyébként elég sokat gondolkoztam a dombon és a fán, és jó pár számot megírtam, ezeket a jövőben még fel fogom használni.

Hogyan készülnek a szerzeményeid?

Nagyon sokszor úgy történik a dolog, hogy az ember egy adott hangulatban leül a hangszerével és elkezdi azt játszani, ami éppen eszébe jut. Felismer benne már meglévő, megírt slágereket, vagy éppen hihetetlenül tehetségtelen bugyuta dallamokat játszik, aztán egyszercsak a helyére kattan minden, és a lélek felszabadul. Nekem ez az átszellemülés általában olyan negyed óra alatt sikerül. A zene egy kaput nyit egy másik világba. Erre világra persze mindig hatással van az aktuális lélekállapot. És ha éppen valamilyen feladat van, nem csak a saját szórakoztatásomra, kellemes időtöltésként zenélek, akkor ezt a világot belengi maga az elvárás is. Moldova György azt mondta, ha az ember jót akar olvasni, akkor meg kell írnia magának, és én azt állítom, hogy amikor így leülök zenélni egy kétórás zenélgetés sokkal jobb szórakozást jelent, mint egy mozifilm. Többször csináltam már olyat, hogy ezt a világot, a képzelet világát kiváltottam a TV-vel, és például egy tudományos film hangját lenémítva, a képeket figyelve, egy saját atmoszférát alakítok ki, ami igazi audiovizuális élmény. Így született például aSecrets of The Photosphere című számom is. Ez tökéletesen fel tudja tölteni az embert, és gyakorlásnak sem utolsó dolog. Amikor tehetségtelen időszakban leledzem, akkor mindig eszembe jutnak a Rolling Stones gitárosának, Keith Richardnak a szavai, aki azt mondta, hogy „Isten írt egy dallamot és azóta mindenki azt másolja”. Olyankor csak nézem a fekete-fehér billentyűket, köztük azt a 24 hangot, amiben a világ szinte összes dallama eljátszható, és kissé mindig elszomorodok, hogy milyen nagyképű dolog arra gondolni, hogy írok egy új számot… De a zenélés még ilyenkor is szórakoztató.

Mit várhatunk tőled a jövőben? Mik a terveid, vágyaid?

Most, hogy megvalósult egy-két álmom elhiszem, hogy megvalósíthatom a többit is. Sajnos ezért rengeteget kell küzdeni és nagyon sokat kell dolgozni is. Héger Attila - egy nemzetközileg elismert játék zeneszerző – mondta, hogy ha a Lajtán túl született volna, akkor tizedennyi munkával és tizedennyi tehetséggel is sokkal nagyobb sikereket ért volna el.

Néhány tervem a közeljövőre:

Planetárium: az Égbolt csodái című előadás zenéje elkészült. Szerencsére olyan visszajelzéseket kaptam, hogy érdemesnek találták arra, hogy az előadások után CD formájában is megvásárolható legyen. Az ember már több tízezer éve tekint fel az égre és mondákat, meséket helyezett a csillagok közé, odaképzelte az isteneit. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a hangulatát az én zeném segíti maj megteremteni. Ez is az egyik valóra vált álmom és örömmel tölt el, hogy a Planetárium zeneszerzőjének mondhatom magamat.

KIMTE: november 25-én fog megjelenni a Pillantás a pokolba horror antológia. A kötet novellái között megtalálhatóak az internetes Karcolat Írói Mûhely íróinak alkotásai,„független” írások és a KIMTE folyamatos novellapályázatának, a Padlástérnek két helyezett műve is. A beválogatott történetek alapvetően „darkos” hangulatúak, az irodalom széles skáláját ölelik fel: játszódnak múltban és jövőben, a valóság és a fantázia szülte világokon, akad köztük fantasy, horror, sőt sci-fi műfajba sorolható novella is. Rövid mesék és hosszabb elbeszélések váltogatják egymást, a tematika inkább érzéseken, mintsem egy felállított elméleti vázon alapul. A kötet kétféle formátumban készült el: nyomtatásban és nemsokára e-könyves formában is. A KIMTEzeneszerzőjeként engem ért a megtiszteltetés, hogy zenémmel a novellák hangulatához megfelelő atmoszférát teremtsek. Az zenei CD külön jelenik meg a könyvtől, az e-book-os kiadvány viszont tartalmazni fogja. Az On Way To Sirrah után ez a második albumon, ez lesz a DB – 002!

A KIMTE zenei szerkesztőjeként nagy erőkkel munkálkodom azon is, hogy beinduljon egy zenei scriptórium, ami a tehetséges kezdő zenészek fóruma lesz, ahol komoly szakemberek szárnyai alatt képezhetik magukat a jövő nagy reménységei. Mindezen projektek közben folyamatosan dolgozok a saját zenéimen, nagy valószínűséggel jövőre megjelenik a Meridian című albumom (DB – 003) és remélem, hogy a 2012-es év végéig legalább a DB – 006-os sorszámig is el tudok jutni. Ám ezek tartalma legyen meglepetés, mert tervem van bőven.

Druida Borealis – Útban a Sirrah felé - A férfi töprengve figyelte a hóvirágot a napfelkeltében, amely a hideg téli fényárban olyan dermedten állt, mintha a csillagok közé született volna, nem pedig a behavazott udvarra… Nagyot sóhajtva arra gondolt, talán az ő űrhajója is ilyen mozdulatlannak, ilyen végletesen nyugodtnak fog tűnni holnap, és azután, és azután… Ez a gondolat motoszkált másnap hajnalban is benne, mikor a busz a kilövőállomás felé vitte. A magasított sztrádáról jól látta az emberek agresszív, szaporán pulzáló tömegét, mint valami hangyabolyt, és valahogy idegennek, nem közéjük valónak érezte magát. Elszomorodott.

Az utolsó estét is egyedül töltötte, nagyrészt a csillagokat bámulván. Megkereste azt a bizonyos csillagot; vajon megéri majd felkeresni, át a végtelen űrön, hátrahagyva mindent, ami ismerős, ami kedves? Pótolja majd a meghittség és a szeretet érzését? A válasz csak a startot követő pillanatokban született meg benne, ahogy az űrhajóról leváló fokozatok megremegtették a roppant fémtestet, és az utasát: igen, megéri. Meg kell érnie. Csodálatos látvány tárult a szemei elé… A kivetítőn ragyogó pontok felfoghatatlan sokaságát pillantotta meg. Fürtökben, hatalmas rajokban lebegtek a feketeségben; felhők a csillagok mögött. Elérte az egyik legszebb Jupiter-holdat, az Amalthea-t. Még ez a kozmikus mértékkel aprócska égitest is lenyűgözte, kaput nyitott neki a galaxisok elképzelhetetlen méretű világára, és elfeledtette vele kétségeit.

A Naprendszerből kilépvén még látta az ismerős bolygóvilágot, amelyről annyit ábrándozott gyermekkorában. Tudta mindnek a nevét, ismerte pályájukat. Most mégis elhagyta őket, vállalván a titokzatos, távoli ismeretlen veszélyeit. Eszébe jutott a görög tudós, Eudoxos, akinek hóbortos gondolatai szerint a csillagok csupán pörgő, fénylő kristálygömbök. Igazat adott neki: a csillagközi térben valóban minden sziporkázott és tündökölt. Csapongó gondolatai úti célja helyett egészen máshova röpítették: míg teste földöntúli sebességgel, az időn kívüli ködös tartományban utazott, elméje elkóborolt. AzAlamak fellegei közt járt, az Androméda egyik csillagán, majd a Mirach-on. Elbűvölték a számára oly furcsa színek, hangok, amiket érzékelni vélt bódulatában.

Az érkezés hirtelennek tűnt, sokkal hirtelenebbnek, mint az indulás. Útban a Sirrah felé ezerszer elképzelte milyen világ vár rá, a valóság mégis minden találgatást felülmúlt. ASirrah… Tökéletesség feszültség nélkül. Béke erőszak nélkül. Szeretet önzés nélkül. A harmóniának és a teljességnek olyan elegye, amelyet ember még soha nem tapasztalt. A férfi boldognak érezhette magát: álma beteljesült. És mégis… Valami kellemetlenül hűvös áradt szét testében. Hiányt érzett; először nem is tudta, mit hiányol, aztán tekintete feltévedt a csillagokra, amelyek változatlanul körbevették ragyogásukkal. Akkor megértette: a Föld szólította. Honvágya támadt. Egy valóra vált álom volt az ára, hogy rádöbbenjen: az embernek a Földön a helye. A hóvirág sem nőhet ki a csillagok között, csakis az otthonában, az ő udvarában.